Be; Blog; Panda; Teendők; Cikkek.

A nevem Panda.

Akiket olvasok.

Divo;

Az életem néhány mondatban.

003. Látom szomorú jövőm.

2014.12.02. 21:21, whw

Körülbelül 10 perccel ezelőtt, majdnem sikerült véget vetnem az életemnek, majd öcsémtől akkora pofont kaptam, hogy a másikat fal, harmadikat pedig a padló kapta. Ha ideges vagyok szörnyen meggondolatlan is egyben, ez a két kombináció nálam végleges és visszafordíthatatlan döntéseket okoz. Hirtelen felindulásból szétkaptam az utazóm és remegő kézzel szaggattam ki belőle, oly régi barátomat, a pengém. Megölni nem sikerült magam de, olyan vágást okoztam a kezemen, hogy gépelni alig bírok, minibiológusként, arra tippelek, hogy meggyilkoltam a szöveteim, minden bőrrétegemen áthasított a hűvös fém, egészen lesikerült a zsírrétegemig, most egy élő biológia óra lehetnék, ahol bemutatják a szövetek jellemzőit, majd halott nélkül, tudnák mutogatni az undorító véráztatta sárga réteget. 

Úgy hiszem, ez a heg életem végéig megmarad. 

Az Ő hibája. 

Miért nem adatik meg nekem egy szerető barát egy, olyan pasas aki imád és bármit megtenne értem? Aki feltétel nélkül szeret és nem nevez hazugnak és hazudozónak azért mert nem szerdán, hanem pénteken költözöm ki hozzá? Én két évet vártam rá.. két évet!! Hitegetett, hogy majd ekkor adja be a papírt majd akkor.. Együtt aludt egy kurvával, de mindezen én átléptem és a jövőbe tekintettem. Szeptemberben kötlöztünk volna össze, de ő is még csak akkor ment ki. Még is mi a faszt gondol, hogy ha rám bassza a telefont és hazugnak hív, akkor több kedvem van hozzá??? Jobban esik majd kiköltöznöm?? NEM! 

Hát tudd meg!!! Már nincs kedvem veled össze költözni, nincs!!! NEM BÍZOM BENNED! NEM SZERETHETSZ IGAZÁN, HA ILYEN VAGY!!!!!!!! GYŰLÖLLEK! Bárcsak sohasem ismertelek volna meg!

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2014.12.06. 12:16
Pancsi.

Hát neked beteg az agyad! Sürgősen kérj segítséget. Édesem, a blog nem erre való!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.